Ma 59 éve tört ki az eddigi utolsó forradalom Magyarországon, Budapesten. Ezen a napon lett végérvényesen elege a magyaroknak a sztálinista rendszerből, a rákosista hatalom elnyomásából, a kilátástalanságból. Aztán, persze november 4-én egy árulás és a nem józan helyzetértékelés valamint legfőképpen az orosz csapatok ereje vérbe fojtotta a nemes ügyet és az árulót a hatalomba ültetve, több százezer ember elüldözve, több százat kivégezve és még többeket bebörtönözve kezdetét vette egy puha diktatúra, ami azért szerencsére életképtelennek bizonyult, de 1990-ig azért csak elhúzta. Persze a „diktátor” létre hozta a „legvidámabb barakkot”, melyben ugyan élni lehetett, sőt nagyjából meg is lehetett élni, de az egyedes gerincet a valódi gondolatokat letörték, egészen a 80-as évek végéig. Aztán összedőlt! 1989-ben kihantolták és újratemették Nagy Imrét és mártírtársait (a még élő 56-osok, nagy örömére a Hősök terén felravatalozott koporsóknál több mint százezer ember rótta le kegyeletét személyes és ezt az 56-os árulónak látnia kellett, hiszen akkor még életben volt). Ott akkor többen mondtak beszédet, még a mai miniszterelnökünk is, sőt akkor ott igazi nagyformátumú beszédet mondott.

Most, 2015-ben, a forradalom 59. évfordulóján, az államfő, a kormányfő, a kormányfő helyettese sem tartotta arra érdemesnek 1956 történéseit, hogy arra Magyarországon emlékezzenek meg. Egyedül a volt állampárt kiszolgálója, az MSZMP-KB munkatársa, aki ma a Parlament elnöke van itthon e jeles társaságból, aki azért mondott beszédet (bár szerintem pont őt nem nagyon kellene emelvény közelébe engedni és nem csak most).

Szóval ezek a „nagy” rendszerváltó politikusaink, akik ismét egy diktatúrához hasonló államot akarnak kiépíteni, akik feudális jellegű viszonyok kialakításán szorgoskodnak Magyarországon, akik a sok történelmi tapasztalat ellenére, megint kelet felé kacsingatnak, szóval most nem mernek kiállni, még a szimpatizánsaik elé sem a mai napon. Csak nem félnek a nyilvános szerepléstől? Talán igen. A 2010 óta regnáló miniszterelnök 2006 óta nem mert nyilvános vitára kiállni az ellenzékkel (mondjuk egy akkor pofonból nehéz is kijönni amilyet 2006-ban kapott. Lehet, hogy még mindig benne van az az ütés?), csak és kizárólag saját jól megszűrt közönsége előtt vagy a nagyon lojális újságírókkal körülvéve, hajlandó beszélni-nyilatkozni. Ha véletlenül a „nép” közé kell menni saját „hadserege” védi. Persze a „nép” itt is csak jelentős szűrőkön átjutva, kerülhet a közelébe.

Az államfőnk magatartására még ennyi mentség sincs, a „se hal, se hús” habitusával biztos semmi említésre méltót nem tett volna, de legalább kiállíthatnák az emelvényre egy ilyen Nemzeti Ünnepen, mert ha igaz neki kellene a nemzet egységét megtestesítenie.

A tömjénfüstös miniszterelnök helyettesre, még ennyi szót sem érdemes vesztegetni.

Szóval: Talán félnek az urak, hogy a fejükre olvassák, hogy mit tettek ezzel az országgal? Félnek kiállni a népük elé egy ilyen ünnepen, mert pont ennek a forradalomnak a lelkületét sértenék meg?

Egy nemzet, egy ország életében vannak dicső és kevésbé dicső időszakok, amik így vagy úgy véget érnek. Nálunk ezek sokszor kivégzésekhez temetésekhez kapcsolódnak.

Nem sokára ismét temetünk! Nem mást, mint 1990 utáni időszak egyetlen igazi államfőjét, aki azóta is az egyedüliként testesítette meg az ország egységét és aki a mostani „hatalmasságok” közelségét, még a temetésén sem akarja érezni. Ő pontosan ismerte a diktatúra természetrajzát, őt ’56 után életfogytiglanra ítélték, de túlélte az őt elítélő rendszert és Köztársasági Elnök volt 10 évig, példát mutatva az utána jövőknek!

Biztos sokan leszünk az Óbudai temetőben november 6-án, és talán el fog indulni valami „gyógyító” folyamat, mert nálunk a határkövek a temetések szoktak lenni!

És akkor ezek megint el fognak utazni?